Megváltozott életkörülményeim miatt fájó szívvel meg kell válnom Jill WB Z lovamtól.💔
Az eladás sürgős, de számomra a legfontosabb, hogy Jill a számára megfelelő, szerető és hozzáértő helyre kerüljön.
Jill 2018 júniusában született, nagy méretű (cca 165-170 cm marmagas), szép küllemű, intelligens Zangersheide kanca.
Óvatos, figyelmes, élénk, nagy energiaszintű ló, aki rengeteg munkakedvvel és kiváló munkabírással rendelkezik. Hosszabb kihagyás után is gond nélkül visszavehető munkába, fel lehet rá ülni, normálisan viselkedik.
Belovagolt, képzése díjlovas szakedző mellett történt, rendszeresen és változatosan dolgozott. Terepen egyedül és csapatban is lovagolható.
A jobb hátuljában a csonthártya felületéhez az egyenlítőszalag tapadása nem olyan erőteljes hogy a folyamatos hátsó lábakra mért nagy terhelést bírja. A csüdjében pedig van egy kis csippes porckopás. Ez a kettő “gyengeség” az, ami nem teszi vele lehetővé az aktív komolyabb sportot akár ugró akár díjlovas szakágban.
Ez az oka, hogy rendszeres ugrómunkára nem javasolt, viszont igényes hobbi lónak, síkmunkára, könnyedebb díjlovas/idomító munkához azonban kiváló társ lehet.
Most is lovagolva van, nem sánta.
Képességei, külleme és származása miatt tenyésztésre is kifejezetten érdekes:
• apai nagyapja: Zapatero VDL (Chin Chin)
• anyai nagyapja: Cassini II (Capitol I)
4 lábra patkolt.
Nálam mindig kiemelt törődésben és szeretetben részesült. Folyamatosan minőségi takarmányt és gondosan összeállított étrend-kiegészítést kapott, rendszeresen foglalkozott vele masszőr és manuálterapeuta is. Nyerge nyergessel többször ellenőrizve és ráigazítva.
Tapasztalt, biztos tudással rendelkező lovasnak ajánlom. Érzékeny, energikus kanca, ezért kezdőnek nem való, viszont értő, finom kezekben nagyon jó élmény vele a munka.❤️
Minden további részletről teljes körű tájékoztatást adok komoly érdeklődőnek privátban. Videók szintén kérhetők.
Fajta: Tisztavérű Zangersheide
Származás: Tisztavérű
Nem: Kanca
Született: 2018 (8 éves)
Ló neve: Jill WB Z
Szín: Pej
Marmagasság (cm): 165 cm (bottal mérve)
Alkalmasság: Hobbi, Tenyésztés, Szabadidős
Lóútlevél státusz: Rendelkezik
Képzettség: Belovagolt
Gödöllő
Pontos cím üzenetben
Zangersheide kanca
Ár megegyezés szerint
Válaszd ki, mely adatok jelenjenek meg a nyilvános HorseFace profilodon.
Beállítások mentve.
Mentés sikertelen — próbáld újra.